|
Ennek az ismertetõnek az eredeti változata angol nyelven született, "Understanding the Miracle" címmel. A. K. Olsen interjúsorozatot készített Dr. Ralph Heinickével, ezen interjúk eredményeként született ez az írás.
A trópusi kultúrák évezredek óta ismerik a noni - latinul Morinda citrifolia - nevû növény gyümölcsének gyógyító hatását. A világ azonban csak az utóbbi idõben figyelt fel arra, milyen értékes táplálékkiegészítõ ez a gyümölcs. Hihetetlennek tûnik, mi mindenben segít - az viszont már kevésbé ismert, hogyan is lehet ennyire hatékony. Mi van ebben a gyümölcsben, ami ilyen eredményekre képes, és hogyan fejti ki a hatását? Ezt szeretné ismertetni az alábbi írás, majd beszél arról is, milyen következményekkel jár ez a felfedezés.
Nézzük meg elõször, mi történik, amikor az ember megissza a noni-gyümölcs levét. A noni egyik legfontosabb alkotóeleme egy proxeronin nevû óriásmolekula. Ha megiszunk egy pohár noni-levet, ez a proxeronin a gyomron keresztül a vékonybélbe jut, onnan pedig tovább, a májba. A máj az a szerv, ahol testünk alapvetõ tápanyagainak nagy része raktározódik. A máj minden második órában a vérkeringésbe juttat bizonyos mennyiségû proxeronint, ami így testünk különbözõ szöveteihez kerül.
Ahogy ez megtörtént, az események molekuláris szinten zajlanak tovább. Lássuk tehát, hogy ott mi történik. A további megértéshez tudnunk kell, hogy a proxeronin 17 000 Dalton súlyú óriásmolekula. (Összehasonlításképpen: a vízmolekula súlya mindössze 18 Dalton.) A proxeronin-molekula hosszú, két végén kissé megvastagodó lánccá szervezõdik. Szervezetünk a proxeronint xeroninná alakítja egy proxeronináz nevû enzim segítségével, amely testünkben mindig bõséggel megtalálható. A proxeroninból xeroninná alakítás folyamata meglehetõsen összetett, ezért most inkább leegyszerûsítve mondjuk el: a proxeronin a proxeronináz enzim köré csavarodik, az enzim összekapcsolja a proxeronin két megvastagodott végét, majd leválasztja a lánc többi, feleslegessé vált részét. A két megvastagodott, immár összekapcsolt rész ezután egy szerotonin nevû anyaghoz kapcsolódik, és együtt hozzák létre a xeronint.
A proxeroninból létrejött xeronin a test fehérjéihez kötõdik, feladata ugyanis az, hogy ezek mûködését elõsegítse. Hogy ezt a folyamatot világosabban értsük, nézzük meg közelebbrõl, mik is azok a fehérjék.
A fehérjék testünk talán legfontosabb biokémiai alkotóelemei. Nevük a görög "proteios" szóból ered, ami azt jelenti, hogy "fõ" vagy "elsõdleges" -, és így máris érzékelteti, valóban mekkora a fehérjék jelentõsége. A fehérjék aminosavak hosszú láncolatából állnak. Szervezetünk összesen húszféle aminosavból állítja össze a számára szükséges különbözõ fehérjéket. Ezek az aminosavak meghatározott sorrendben kapcsolódnak egymáshoz, sorrendjüket a DNS határozza meg. Egy adott fehérje szerkezete mindig attól függ, hogy mely aminosavak és milyen sorrendben kapcsolódnak egymáshoz. A létrejött lánc egy bonyolult térbeli szerkezetet alkot és egy fehérjét hoz létre.
A fehérjék különbözõ, igen fontos funkciókat látnak el testünkben. Elõször is, õk határozzák meg hajunk, bõrünk, csontjaink szerkezetét. Lényegében a fehérjék felelõsek testünk szerkezeti felépítéséért, egészen a sejtekkel bezárólag. Másodsorban, õk teszik lehetõvé a kémiai anyagok ki- és beáramlását a sejtekbe. A fehérjék a sejthártyán keresztül a sejt belsejébe kerülnek, és ott a fontos tápanyagok bejutását segítik. Harmadrészt, a fehérjék a szervezetben hormonokként is mûködnek. E minõségükben molekuláris szinten képesek koordinálni a szervezetben zajló folyamatokat. Negyedrészt, antitestekként a szervezet immunrendszerének részei. Az antitestek rátapadnak a szervezetidegen betolakodókra (mint például a vírusokra), és addig gyengítik õket, amíg a szervezet meg nem szabadul tõlük. Végül pedig a fehérjék enzimek is lehetnek, és elõsegítik a szervezet kémiai folyamatait. Testünkben állandóan kémiai folyamatok zajlanak, vegyületek épülnek fel és bomlanak le, és ezt a fehérjék teszik lehetõvé.
A fehérjék jelentõsége szervezetünkben tehát vitathatatlan. Következõ lépésként viszont azt kell tudnunk, hogy ezen fehérjék többsége xeronin nélkül rosszul, vagy egyáltalán nem mûködik. Bizonyos fehérjék szerkezete ugyanis eleve feltételezi, hogy azok összekapcsolódjanak a xeroninnal. Nem minden fehérje igényli mûködéséhez a xeronin jelenlétét, de igen sok létfontosságú fehérje - mint a hormonok, az antitestek és az enzimek - xeronin nélkül semmire sem megy. A fehérjéhez kapcsolódó xeronin ugyanis segít a fehérjének elvégezni feladatát: a vízbõl nyert energiát a szervezet számára hasznosítja. Ez a folyamat azonban további magyarázatot igényel.
A vízben rengeteg energia van. A vízmolekula egy oxigénatomból és két hidrogénatomból áll, amelyek között igen szoros a kötés. Ha több vízmolekula kerül egymás mellé (mint pl. egy pohár vízben), lesznek olyan vízmolekulák, amelyek oxigénatomjai más vízmolekulák hidrogénatomjaival kerülnek kölcsönhatásba. Ezt hívják tudományosan hidrogénkötésnek. Ez a hidrogénkötés (H-kötés) ugyan korántsem olyan erõs, mint a molekulán belüli oxigén- és hidrogénatomok közötti kötés, de ha összeadnánk az egy pohár vízben lévõ összes hidrogénkötést, acélnál is keményebb anyagot hozhatnánk létre. Valójában persze nem minden oxigén- és hidrogénatom hoz létre ilyen hidrogénkötést. A kísérletek azt mutatják, hogy a hidrogénkötések 15-20%-a bármelyik pillanatban széteshet. A víz mindig is titok volt a tudósoknak, a tények ugyanis másra engednének következtetni, mint amilyen a víz valójában. Hiszen egyrészt itt van egy anyag, amelynek vegyi összetétele - még akkor is, ha a hidrogénkötések 20%-a szétesett - azt sugallja, hogy "keményebb az acélnál". Elég azonban egyetlen pillantást vetni a vízre, hogy lássuk: szerkezete távolról sem "kemény, mint az acél", hanem éppenséggel gyenge. Mi erre a magyarázat? Képzeljük el, hogy a hidrogénkötések véletlenszerûen, az egész folyadékban egyenletesen elosztva esnek szét. Ettõl a folyadék szerkezete még erõs maradna. Ha azonban egy sorban esnek szét, akkor a víz szerkezete meggyengül. Ha pedig az egész folyadékban állandóan egy sorban esnek szét, akkor az a vízre jellemzõ tulajdonságokat mutatja: így tehát a vízbeli kötések erõssége és a víz látható tulajdonságai mégis összeegyeztethetõkké válnak.
Ez magyarázza azt is, honnan veszi a xeronin az erejét, hogy a fehérjéket mûködtetni tudja. A hidrogénkötések folyamatos szakadása miatt a vízben erõs "tömbök" ( úgynevezett klaszterek ) jönnek létre, amelyek elsiklanak egymás mellett, és mindent magukkal sodornak, ami csak az útjukba kerül. Ha - tegyük fel - irányítani tudnánk a hidrogénkötéseknek ezt a cipzárszerû felszakadását, akkor azt is meghatározhatnánk, hol váljanak szét ezek a víztömbök. Épp ezt teszi a xeronin. Egyedülálló vegyi összetételének köszönhetõen olyan jelet tud küldeni, amely a vízbeli hidrogénkötések szétválását irányítja. Azzal viszont, hogy irányítani tudja a kötések felszakadását - ami igen gyorsan történik -, a nagy víztömbök mozgását is meghatározza. A víztömbök elsiklanak egymás mellett, és egy bizonyos módon belsejükbe sodorják és magukkal viszik a fehérjét. A folyamat igen erõteljes, és általa a fehérje óriási energiamennyiséghez jut, amelynek segítségével már el tudja végezni munkáját.
Ez a folyamat minden élõ szervezetben végbemegy. A növények, az állatok és az ember egyaránt xeroninná alakítják a proxeronint, majd a xeronint használják arra, hogy a fent leírt módon munkára sarkallják a proteint. Ez azt is jelenti, hogy minden egészséges növényi és állati szövetben van proxeronin. Az ember a proxeronint a táplálékkal veszi magához. Itt persze felmerül a kérdés: ha mindennapi táplálékunk már tartalmaz proxeronint, miért van szükség erre a különös gyümölcslére? Ki kell e egészítenünk azt a proxeronint, ami a táplálékkal már egyébként is bekerült szervezetünkbe? Ez igen fontos kérdés.
Igaz, hogy a mindennapi táplálékkal vesz magához az ember proxeronint. Más kérdés, hogy ez vajon elég-e. Minden jótéteménye mellett a modern civilizáció rengeteg teljesen új gondot is hozott. A XX. században rendkívül gyorsan nõtt a népesség, aminek következtében a mezõgazdaság teljesen átalakult, hiszen lépést kellett tartania a megnövekedett igényekkel. Elkerülhetetlen volt, hogy mindenhol mûveljék, és így teherbírásán túl is kihasználják a földet. Elterjedt ugyan a mûtrágyázás, hogy megakadályozzák a talaj kimerülését. Ez azonban még nem hozta meg a kívánt eredményt, hiszen a mikro tápanyagokat nem képes pótolni, és így nem biztosíthatja a növények egészséges növekedésést sem. A talaj kimerülése és az elégtelen mûtrágyázás miatt silány és nem kellõen egészséges a termés, és egyre kevesebb a növényekben a számunkra létfontosságú tápanyag - mint például a proxeronin.
Ám nemcsak a talaj szegényedett el, hanem táplálékaink is igencsak szegényesek. Ez is szükségessé teszi, hogy kiegészítõ proxeronint vigyünk a szervezetünkbe. A modern társadalom felgyorsult életmódja olyan táplálékokat fejlesztett ki, amelyek híján vannak számos fontos tápanyagnak. A mai ember napi táplálékával nem kapja meg azt a mennyiségû proxeronint, ami szervezete egészséges mûködéséhez szükséges. Fontos tehát ezt kiegészíteni. Természetesen az lenne az ideális, ha táplálékunkkal vehetnénk fel a szükséges mennyiségû proxeronint, de ez sajnos nem mindig lehetséges. Így tehát ki kell találni a módját, hogy mégis megkapjuk a kellõ mennyiséget.
Egyéb tényezõk is vannak, amelyek a proxeronin kiegészítõ bevitele mellett szólnak. A betegek és a nagyon aktív életet élõk szervezetében nagyobb munkára kényszerülnek a fehérjék. Ahhoz viszont, hogy a fehérjék ezt a megnövekedett anyagcserét el tudják látni, több xeroninra van szükségük. A szervezet viszont csak akkor tud több xeronint elõállítani, ha rendszeresen több proxeronint kap. Testünk teljesítõképessége az életkorral csökken: idõsen több tápanyagra van szükségünk ahhoz, hogy egészségesek maradjunk. Ezen tápanyagok egyike a proxeronin.
A fent leírt körülmények tehát az átlagosnál jóval több proxeronin felvételét követelik. Ha ezt az igényt nem elégítjük ki, a szervezet fehérjéi nem tudják teljesíteni a rájuk háruló feladatokat. Akkor pedig következik a betegség, a kimerültség, végsõ esetben akár a halál. Igen valószínû, hogy a modern kor betegségei közül soknak nem más a kiváltó oka, mint a szervezet xeronin szegénysége. Ha pedig ez így van, akkor a proxeronin-utánpótlás mindezeket megelõzheti, vagy meggyógyíthatja. Itt van tehát a magyarázata annak a sok csodatörténetnek, amit a noni-lérõl mesélnek. Akinek szervezetében túlságosan alacsony a xeronin-szint, észlelni fogja ennek negatív hatásait: szervezetének fehérjéi alig-alig mûködnek. Ha viszont elkezdi inni a noni-levet, és ezzel megnöveli a proxeronin-bevitelt, szervezetének xeronin-egyensúlya egészséges szintre kerül. A szervezetet nem gyötri tovább a betegség, és az eddigi gyengélkedõ egészen "csodás" eredményeket tapasztal.
Ezért beszél olyan sok ember "csodaszerként" a noni-lérõl, ezért mondják, hogy milyen döbbenetes eredményeket tapasztalnak. Hiszen a noni-lé azzal a létfontosságú tápanyaggal - a proxeroninnal - látja el õket, amely mindennapi táplálékukból olyannyira hiányzik. Ez teszi a noni-levet olyan különleges egészségmegõrzõ szerré. A noni-lé - a legtöbb gyógyszerrel ellentétben - nem aktív vegyi anyaggal terheli a szervezetet: a szükséges vegyi anyagnak csak az elõ-formáját juttatja a szervezetbe, és hagyja, hogy az vegye át ott ismét az irányítást. A noni-lével proxeronin kerül a szervezetbe, és a szervezet dönti el, mennyire van szüksége ebbõl - mennyit használ fel ahhoz, hogy egészséges xeronin szintet tartson fent. A fölösleges mennyiséget a szervezet egyszerûen kiválasztja magából. Ezért tehát kizárt annak a lehetõsége, hogy a noni-lével túladagoljuk a proxeronint.
Most, hogy már tudjuk, milyen létfontosságú szerepet tölt be szervezetünkben a xeronin, ismerkedjünk meg néhány - eddig nyilvánosságra nem hozott - tudományos ténnyel, amelyeket szintén a xeroninról frissen szerzett ismeret magyaráz.
Mint már említettük, a növényeknek és az állatoknak egyaránt szükségük van xeroninra. Abban viszont már igen érdekes módon eltérnek, hogy hogyan kezelik a szükségtelenné vált xeronint. Amikor a xeronin beteljesítette feladatát, a szervezetnek meg kell szabadulnia tõle, nehogy tovább hasson ott, ahol már nincs rá szükség. Hiszen ha fölösleges xeronin van a szervezetben, az a kívánatosnál több munkára serkenti a fehérjéket, és ezzel komoly bajt okozhat. A megoldást erre maga a természet találta ki. A xeronin igen instabil vegyület. Ha magára marad, szétesik, és így haszontalanná válik. Sok élõlény szervezetében a xeronin természetes módon lebomlik.
Számos növény van azonban, amelynél másképpen mûködik a dolog. Amíg az élõlények többsége (az embert is beleértve) egyszerûen lebontja a xeronint, ha az elvégezte feladatát, bizonyos növények inkább megtartják a xeronint, hogy ily módon tárolni tudják a benne lévõ értékes nitrogént. Így két dolgot kell megoldaniuk egyszerre: tárolni és ugyanakkor munkaképtelenné tenni a xeronint. Ennek érdekében a "molekuláris hulladék" képezte szálakhoz és bogokhoz kötik a xeronint, ahol nem tud lebomlani, de többé már a fehérjékkel sincs kapcsolata. Amikor a xeronin valamilyen molekuláris hulladékhoz kapcsolódik, akkor jön létre egy jól ismert vegyületcsoport: az alkaloidák.
Az alkaloidák ott voltak a legelsõkként felfedezett biokémiai vegyületek között. Jelen pillanatban több mint tízezer alkaloidát ismerünk, amelyek a legkülönbözõbb növényekben találhatóak. Közöttük van a jól ismert nikotin, de ide tartozik a kokain, a heroin vagy a morfium is. A tudomány egészen mostanáig nem tudott fényt deríteni arra, miért van alkaloida némely növényekben, és mit csinál ott. Most, hogy ismerjük a xeronint, értjük már, hogy az alkaloidák valójában a xeronin tárolt formái, vagyis arra szolgálnak, hogy stabilizálják a xeronint, hátha az késõbb a nitrogénellátás szempontjából szükséges lehet.
Ez idáig teljesen érthetõ is - a növények szempontjából, amelyek létrehozzák ezeket az alkaloidákat. De mi történik, ha az alkaloidák bekerülnek az emberi szervezetbe? Ezzel kapcsolatban ismét felmerül jó néhány kérdés. Az alkaloidák teljesen inaktívak a növényben, ám szerkezetük annyira hasonlít a xeroninéhoz, hogy az emberi szervezetbe kerülve a fehérjék xeroninnak érzékelik õket, és úgy is bánnak velük. Ha például elszívunk egy szál cigarettát, nagy mennyiségû szabad nikotin jut a szervezetbe. A dohánynövényben ugyan inaktív a nikotin, mégis, szerkezete annyira hasonlít a xeroninéhoz, hogy meg tudja téveszteni a testünkben lévõ fehérjéket. Ezek xeroninnak fogadják el, amelyre a szervezetnek egyébként is szüksége van. Mihelyt a nikotin elfoglalja a xeronin helyét a fehérjén belül, hiába nem lenne ott dolga: ugyanúgy aktivizálja a fehérjét, mint a xeronin - csak kevésbé hatékonyan. Teheti ezt azért, mert alapszerkezete megegyezik a xeroninéval, ám munkája kevésbé eredményes, hiszen a molekuláris hulladék épp azt a célt szolgálja, hogy egy ilyen mûködést megakadályozzon.
Ha az ember folytatja a dohányzást, ha rendszeresen nikotint juttat a szervezetébe, a szervezet elõbb-utóbb a nikotinhoz alakítja magát: kissé megváltoztatja a fehérjék szerkezetét, hogy jobban illeszkedjen hozzájuk a nikotin, mint a xeronin. Ez a nikotinfüggõség molekuláris alapja. Az ember egyre erõsebben kívánja a cigarettát, mivel szervezete fehérjéinek már ténylegesen szükségük van a nikotinmolekulára a mûködéshez - éppúgy, ahogy egykor szükségük volt a xeroninra. Minél többet dohányzik valaki, annál több fehérjéje alakul át xeronin-fehérjébõl nikotin-fehérjévé. Egyre nehezebb lesz hát leszokni a cigarettáról. Aki le akar szokni, bizony nincs könnyû dolga: szervezete fehérjéinek nagy része nikotin hiányában már képtelen mûködni. Ez a magyarázata az elvonási tüneteknek. Egy idõ után azonban, ha az ember következetesen szabadítja meg szervezetét a nikotintól, a fehérjék visszatérnek a szervezetben egyébként meglévõ xeroninhoz, ismét hozzá igazítják magukat, és a szervezet normális állapota helyreáll: nem kívánjuk már többé a nikotint.
Ugyanez a folyamat igaz minden szervezetünkbe bekerült alkaloidára. Közéjük tartozik a koffein, a kokain, a heroin, a morfium, és így tovább. Ha magunkhoz vesszük ezeket az idegen alkaloidákat, fehérjéink alkalmazkodnak hozzájuk, és a természetes xeronin-igény helyett az idegen alkaloidák iránti nem-természetes igényt fogjuk érezni.
De vajon miért "dobnak fel" annyira bennünket ezek az alkaloidák? Az ok nagyon egyszerû. Mivel kellõképpen hasonlatosak a xeroninhoz, megtévesztik szervezetünket, és õk is munkára sarkallják a fehérjéket. Amikor testünket elárasztják az idegen alkaloidák (drog fogyasztásakor), fehérjéink a normálisnál nagyobb aktivitásra kényszerülnek, és ezért valamiféle eufória-érzés kerít bennünket hatalmába. A különbözõ drogok különbözõképpen viselkednek, mert más és más jellegû molekuláris hulladékhoz kapcsolódnak. Apró szerkezeti eltérései miatt a kokain másként mûködik a testben, mint a morfium. Az éppen adott szerkezet a xeronin természetes funkciójának bizonyos vonásait gyengíti, másokat felerõsít - annyi mégis bizonyos, hogy minden alkaloida utánozza a xeronin összes természetes funkcióját. Sokat közülük a gyógyszergyártás használ fel különbözõ drogokként, de mûködési alapja mindegyiknek egy és ugyanaz: a xeronin természetes funkciójának imitációja.
Ha értjük ezen alkaloidák valós természetét, valamint azt a folyamatot, hogyan kerülünk függõségbe tõlük, máris könnyebben tudunk segíteni az embereknek, hogy leküzdjék drogfüggõségüket. A kedves olvasó most joggal kérdezheti: miért olyan könnyû függõvé válni, és miért olyan nehéz megszabadulni a függõségtõl? Ismét egyszerû a válasz - ám ehhez elõbb látnunk kell a függõség természetét. Amikor valaki drogot, pl. heroint vesz magához, testét a szó szoros értelmében elárasztja az idegen alkaloida. A vérben lévõ óriási mennyiségû heroin pillanatok alatt legyõzi a természetesen jelen lévõ kevesebb xeronint, és hirtelen nagyon sok fehérje alakul át.
Ahhoz, hogy kiküszöböljük ezt a nehézséget, és valóban "gyógyítani" tudjuk a függõséget, nem is kell mást tennünk, mint elárasztanunk a szervezetünket xeroninnal - éppen úgy, ahogy elõzõleg az idegen alkaloidával. Ha ez megtörténik, a szervezet "visszaszokik" a xeroninra, és így elkerülhetjük az elvonási tüneteket. Ennek az elméletnek az alapján ugyanolyan gyorsan lehetne megszüntetni a függõséget, mint amilyen gyorsan az létrejött - ráadásul elvonási tünetek nélkül. Ha pontosan hatják végre, a kúra akár 1-3 nap alatt eredményes lehet. Ahhoz azonban, hogy a függõség ilyen módon, proxeroninnal, kezelhetõ legyen, a proxeronint nem az emésztõrendszerbe, hanem a vérbe kell juttatni. Erre is van lehetõség: óránként néhány csepp proxeronint tartalmazó anyagot kell pipettával a nyelv alá cseppenteni.
A proxeronin a nyelv alatti érdús nyálkahártyán keresztül felszívódik és egyenesen a vérbe kerül - nem pedig az emésztõrendszerbe, ahol a máj erõsen szabályozza, hogy mekkora mennyiség juthat belõle tovább.
A xeronin azonban nemcsak a függõségek gyógyításában lehet hasznos. Szerepe a testben annyira sokrétû, hogy még sokféle alkalmazási területe akad. Nagyon komoly lehetõségei nyílnak a noni-lének a kozmetikai cikkek terén. Arról már szóltunk, hogy a máj a legfontosabb proxeronin-tároló szerv. A második legfontosabb viszont a bõr. A proxeronin az egész testben folyamatosan xeroninná alakul - a bõrben ugyanúgy. Ahhoz, hogy bõrünk feszes és egészséges legyen, bõséges proxeroninhoz kell jutnia. A proxeroninhiány beteges bõrt és számos más bõrproblémát okozhat. Proxeronin kell ahhoz is, hogy hajunk és fejbõrünk egészséges maradjon. Ha itt hiány jön létre, kiegészítõ proxeronint kell juttatni a hajba és a fejbõrbe, és látványos javulásra számíthatunk.
A xeronin további, igen érdekes alkalmazási területe lehet a fájdalomcsillapítás és az altatás. A jelenleg használatos legerõsebb fájdalomcsillapító szerek mind idegen alkaloidák, mint a morfium vagy a kodein. Annyit már tudunk, hogy ezek az alkaloidák valójában xeronin-utánzatok, amelyeket növények raktároztak el magukban. Akkor viszont a xeroninnak tudnia kell mindazt, amit ezek a szerek tudnak, ráadásul jobban, és természetes módon. Valóban, a xeronin a leghatékonyabb fájdalomcsillapító, ugyanis együttmûködik a szervezetben lévõ endorfinokkal, hogy elnémítsa a fájdalmat és eufóriát idézzen elõ.
Az endorfinok hormonok, amelyek testünk kellemes érzéseiért felelõsek. Õk is bizonyos fehérjékhez kötõdnek, akárcsak a xeronin. Ha egy fehérjéhez egyszerre kötõdik xeronin és endorfin, a xeronin a vízbõl nyert energiát továbbadja az endorfinnak, az endorfin mûködésbe lép, és az ember máris jól érzi magát. A tudomány még nem válaszolta meg, hogyan éri el az endorfin ezt a jó érzést, de annyit mindenesetre tudunk, hogy õ a felelõs érte. És most is, mint mindannyiszor: xeronin nélkül az endorfin semmire sem megy.
Tulajdonságainak köszönhetõen a xeronin csillapítja a fájdalmat - ugyanakkor izgatószerként is mûködhet. A xeronin izgató hatása egy õt utánzó unokatestvér, a koffein hatásában tükrözõdik. Amikor reggel megisszuk a csésze kávét, az idegen alkaloida elönti testünket. A koffein-molekulák elfoglalják a xeronin helyét: rátapadnak a fehérjékre, és munkára serkentik õket. Mivel egy csésze kávéban rengeteg koffein-molekula van, szervezetünk fehérjéi sokkal keményebben dolgoznak, mint általában.
A szervezetbe bevitt, nagy mennyiségû, tiszta xeronin hatása nagyon hasonlít a koffein hatásához. A xeronin izgató hatása egészen megdöbbentõ eredményeket mutat. Láthatóan emelni tudja a sportolók teljesítményét, de ugyanígy növeli a koncentrációs és gondolkodási képességet.
Túl hosszú lenne azonban a lista, ha minden területét fel akarnánk sorolni annak, milyen lehetõségeket nyit meg a proxeronin és a xeronin adagolása. A noni-levet ivók már megtapasztalták milyen hatékony ez a gyümölcslé: a proxeronin-pótlás rendkívül jótékonyan hat az immunrendszerre és szervezetünk más részeire is. Csak képzeletünk szabhat határt annak, milyen további lehetõségek rejlenek a xeroninban és a proxeroninban.
A Morinda citrifolia létfontosságú gyümölcslé
A latinul Morinda citrifolia néven ismert növény gyümölcslevét többen vizsgálták. Több amerikai biokémiai kutatóintézet, valamint Dr. Neil Solomon, az egyik legismertebb orvos-újságíró, a John Hopkins egyetem tanára és a Schwentker-díj tulajdonosa igen elismerõen nyilatkoznak a gyümölcslérõl. Kutatásaik szerint kb. százféle létfontosságú tápanyag található benne (vitaminok, enzimek, ásványi anyagok, szénhidrátok, aminosavak és nyomelemek), valamint igen nagy arányban tartalmaz proxeronint, proxeronázt, bromelaint, szerotonint, melatonint és a rákmegelõzõ damnacanthalt. Négy éve folynak a tudományos kísérletek az Egyesült Államok, Franciaország és Japán egyetemein és kutatóintézeteiben. Nemsokára közzéteszik eredményeiket, amelyek minden bizonnyal nagy visszhangot keltenek majd. Annál is inkább, mert ezt a tiszta gyümölcslevet még terhes nõk és csecsemõk is fogyaszthatják.
Az utóbbi évek egyik legfontosabb felfedezése!
Ahogy az lenni szokott, mi, európaiak, ismét utolsók vagyunk, akik elismerik egy felfedezés döntõ jelentõségét az egészségügy terén. Más kultúrák már évezredek óta használják a Morinda citrifoliá-t (tahiti nevén nonit) a legkülönbözõbb betegségek gyógyítására. A szubtrópusi éghajlaton vadon termõ növényt "nagy sajtgyümölcs", "fejfájásfa" és számos egyéb néven is emlegetik. Az ottani kultúrákban a növényt számos betegség kezelésére használják évezredek óta a népi gyógyászatban a ráktól és a cukorbetegségtõl kezdõdõen egészen a bõrproblémákig, a magas vérnyomáson át a csont- és ízületi fájdalmakig. Ficamot, zúzódást, lázat és egyéb betegségeket kezelnek vele, de használják köhögés, menstruációs panaszok és fertõzések ellenszereként is. Tahitin a Morinda citrifoliá-t a legértékesebb gyógynövénynek tartják (a növények királynõjének is nevezik), és sokféle népi gyógyszert készítenek belõle.
Tetszés szerint folytathatnánk a felsorolást. Dr. Ralph Heinicke, kutató és vegyész, aki doktori címét a Minnesotai Egyetemtõl kapta, úgy véli, hogy korunk egészségproblémáinak egy része a tahiti noniTM gyümölcs levének fogyasztásával befolyásolható lenne. Magas vérnyomás, menstruációs panaszok, ízületi gyulladás, gyomorfekély, depresszió, sérülések, drogfüggõség, emésztési problémák, érelmeszesedés, szenilitás, érbetegségek, ficamok, fájdalmak - mind gyógyíthatóak lennének. "Olyan ez a felsorolás, mintha egy orvosi kézikönyvbõl kitépett lapot olvasnánk - folytatja Dr. Heinicke -, és valószínû, hogy még közel sem teljes."
Hogyan tud segíteni ez a növény ennyi különbözõ bajon? Minden tudományos érdeklõdésû embernek tetszeni fog Dr. Heinicke válasza. Vegyészként és kutatóként éveken keresztül tanulmányozta, milyen enzimek és más tápanyagok vannak az ananászban. Egy "bromelain" nevû enzimet kutatott, és közben felfedezte: ahogy a talajban a helytelen kezelés következtében egyre kevesebb lett a tápanyag, úgy csökkent a bromelain mennyisége is az ananászban. Azt is felismerte egyúttal, hogy a bromelain rendkívül fontos az egészség szempontjából. Sajnos nem volt abban a helyzetben, hogy azonosíthassa a bromelain aktív hatóanyagát. Más irányban kezdett hát vizsgálódni, míg végül felfedezett egy alkaloidát, amit xeroninnak nevezett el. Ezután következett a xeronin eredetének felkutatása. Ám ami elõször könnyû feladatnak tûnt, az idõ haladtával hosszú, nehéz kutatásnak bizonyult.
Hadd foglaljuk össze ennek a hosszú kutatásnak az eredményeit. A xeronin alkaloida, azaz olyan anyag, amit a szervezet azért hoz létre, hogy aktiválja az enzimeket. Dr. Heinicke kutatásai szerint a növények, az állatok és a mikroorganizmusok minden egészséges sejtjében elõfordul. Nem vizsgálhatunk azonban végig mindenfajta élõlényt, hiszen a xeronin olyan kis mennyiségben van jelen, hogy puszta lokalizálása, felismerése is óriási nehézségekkel jár. Ha szüksége van rá, a szervezet utasítja enzimjeit, hogy xeronint hozzanak létre - de azt a szervezet azonnal fel is használja. Ez az anyag tehát meglehetõsen rövid életû. A xeronin elõállításához szükséges enzimeknek a megfelelõ idõben kell a megfelelõ helyen lenniük, hogy az átalakulás megtörténhessen. Amikor Dr. Heinicke megértette a xeronin elõállításának folyamatát, egyszerre világossá vált számára, hogy voltaképpen a xeronin elõdjét, a proxeronint érdemes kutatnia. Kiterjedt kutatásainak végsõ eredményeként pedig rájött arra, hogy az általa vizsgált körben a Morinda citrifolia gyümölcse tartalmazza a legtöbb proxeronint.
De mit is csinál valójában ez a xeronin nevû anyag? "A xeronin emberre gyakorolt hatása attól függ, hogy szöveteinek mely sejtjeiben van éppen xeronin-hiány" - mondja Dr. Heinicke. "Ha az ember magához veszi a szükséges proenzimeket (amelyek a gyümölcsben és levében megtalálhatóak), aktiválódik a xeronin. Ám a proxeronin csak akkor tud xeroninná alakulni, ha éhgyomorra isszuk a gyümölcslevet."
Dr. Heinicke így folytatja: "Amikor valaki üres gyomorra issza meg a gyümölcs levét, a döntõ fontosságú proenzim elõször a gyomorba, majd onnan gyorsan tovább, a bélbe kerül. Itt igen nagy a valószínûsége annak, hogy a xeronin aktiválódik." Dr. Heinicke tehát azt tanácsolja, hogy a gyümölcslevet reggelenként, éhgyomorra fogyasszuk. Majd figyelmeztet: "Ha más napszakban, fõleg ha étkezések után isszuk a noni levét, annak elsõsorban lelki és kalórianövelõ hatása lesz" - a fiziológiai hatással ellentétben. Azt is javasolja, hogy a gyümölcslevet ne fogyasszuk kávéval, dohánnyal vagy alkohollal együtt, mert ezek csökkenthetik a xeronin jótékony hatását.
A xeronin fõ szerepe az, hogy bizonyos fehérjék formáját és változékonyságát szabályozza - miközben ezen fehérjék mindegyike más és más funkciót tölt be a testben -, azonban Dr. Heinicke szerint a xeronin "pszichológiai láncreakciót is kiválthat". Hadd álljon itt néhány példa. Gyorsan és megbízhatóan biztosítja a kollagén újraképzõdését az égés következtében elhalt szövetekben. Jó közérzetet tud kölcsönözni az embernek, mivel bizonyos agyi receptor-fehérjék abba a helyzetbe kerülnek, hogy endorfinokat - ún. jóérzés-hormonokat - fogadjanak magukba. Javítani tudja az emésztést azáltal, hogy megváltoztatja azokat a fehérjéket, amelyek a belek, a véredények és a többi szerv membránjainak molekula-áteresztését szabályozzák.
Számos tanulmány igazolja Dr. Heinicke kutatási eredményeit. Annie Hirazumi, a Hawaii Egyetem kutatója leírja, hogy kutatócsoportjuk kísérletei szerint a tahiti noni™ sikerrel alkalmazható a tüdõrák megelõzésében. A Rákkutatók Amerikai Egyesületének 83. Találkozóján kimondták: úgy tûnik, a tahiti noni™ közvetlenül hat a betegekre, erõsíti szervezetük immunrendszerét, és pozitívan hat a vérképükre. Egy japán kutatócsoport több mint ötszáz különbözõ kivonat hatását vizsgálta K-RAS-tumorsejteken, vagyis néhány rákfajta elõfutárain. Jóllehet a kivonatok között ott volt a damnacanthal is, az az anyag, amely negatívan hat a rákot okozó sejtekre, végeredményként mégiscsak a Morinda citrifolia leve került ki gyõztesen. Ötszáz növényi kivonat közül tahiti noni™ leve bizonyult leghatékonyabbnak a RAS-funkció gátlásában.
Egy másik tanulmányban francia kutatók foglalkoznak a növény fájdalomcsillapító hatásával. Kutatási eredményeik egyértelmûen alátámasztják a tahiti noni™ "hagyományos fájdalomcsillapító képességét". Dr. Joseph Betz, az FDA (Food and Drug Administration, USA; Élelmiszer- és Gyógyszerengedélyezõ Központ) vegyész-kutatója arról számolt be, hogy a gyümölcs stimulálólag hat az izommûködésre, ugyanakkor gátolja az allergiát.
Nem véletlen, hogy a szervezetre ennyire elõnyösen ható nonit már évszázadok óta használják az emberek. Azoknak a beszámolói, akik felfedezték maguknak a noni-levet, teljesen egybecsengenek a kutatások eredményeivel. Gyakorlati tapasztalataik alátámasztják mindazt, amit Dr. Heinicke leírt a gyümölcs különbözõ hatásterületeirõl.
Ám nem az eddig sokat emlegetett proxeronin az, ami a legfigyelemreméltóbb a Morinda citrifolia gyümölcsében, hanem sokkal inkább a természetes összetétel: a szervezet mûködését segítõ sok létfontosságú tápanyag egyedi keveréke. A mai napig nem sikerült olyan növényt találni, amelyik ezekbõl a fontos alkotókból csak megközelítõleg ennyit fel tudna mutatni.
Az Amerika felfedezése elõtti idõkben a polinéziaiak egyedül "a természet ajándékaira" hagyatkoztak. A tahiti noni™ a legfontosabb gyógyító és egészségmegõrzõ növénynek számított mind között. Ennek a gyümölcsnek köszönhetik a polinéziaiak, hogy olyan sokáig megkímélték õket a betegségek. Ma is sokat tanulhatuk az õ tapasztalataikból, hogy ennek segítségével a világ többi embere is részesülhessen a gyümölcslé gyógyító erejébõl.
Megállapították azt is, hogy különbözõ bakteriális fertõzéseknél (pl. Salmonella typhi vagy Staphylococcus aureus esetében) a gyümölcslé antibakteriális hatást fejt ki. A szárított gyümölcs viszont nem mutatja ezt a tulajdonságot (Levand, Oscar: "Einige wesentliche chemische Elemente der Morinda Citrifolia L. /Noni/"; "A Morinda citrifolia lényeges kémiai alkotóelemei", doktori disszertáció, Hawaii Egyetem, 1963).
Dr. Heinicke szerint a xeronin alkaloida minden egészséges testi sejtben megtalálható, és elengedhetetlen a fehérjék mûködéséhez. A modern világban élõ ember azzal a gonddal találja szembe magát, hogy szervezete nem tudja kellõ mennyiségben elõállítani ezt az alkaloidát. Hogy ezt a hiányt pótoljuk, kívülrõl kell xeronint vinnünk a szervezetünkbe. Dr. Heinicke így folytatja: "A noni leve a xeronin legjobb hordozója, ha a szervezetnek ezt a hiányt kell pótolnia."
Ahogy megisszuk a gyümölcslevet, a xeronin nagy részét a máj tárolja, ahonnan kb. minden két órában a vérkeringésbe kerül egy adott mennyiség. Talán ez lehet az alapja annak, hogy az ember kb. kétóránként "feldobódik".
Hatással van-e a gyümölcsre az ún. radioaktív fertõzés Francia-Polinézia közelében? Álljon itt válaszul három fontos szempont, amely erre a kérdésre vonatkozik:
Elismert, a Morinda™-tól teljesen független kutatócsoportok tanulmányai azt bizonyítják, hogy a gyümölcslé alacsonyabb radioaktivitást mutat, mint a tej, így messze az FDA által elõírt határérték alatt marad.
Idézet a Time magazinból: "1982 óta legalább öt vizsgálat igazolta, hogy a francia atomkísérletek, amelyeket 1966 és 1992 között folytattak Mururoa szigetén, a Fangataufa-atoll közelében, nem okoztak semmiféle radioatív szennyezõdést, és nem jártak semmilyen jelentõs ökológiai hatással. A vizsgálatokat végzõk egyike Jacques Cousteau volt, ismert tengerbiológus és az atomkísérletek ellenlábasa, egy másik az IAA (International Atomic Energy Agency; Nemzetközi Atomenergia Ügynökség) kutatócsoportja.
Az atomkísérletek helye több, mint 1.600 kilométerre van attól a helytõl, ahol a noni-lé elõállításához használt gyümölcsöt szüretelik. Nincs szükség jól kitalált mesére ahhoz, hogy el tudjuk adni a terméket. Itt a tények magukért beszélnek.
Dr. Heinicke kutatási eredményei szerint a lé melegíthetõ: ezáltal nem károsodik a proxeronin, és semmiféleképpen nem csökken a sokoldalú hatékonyság sem.
Hadd idézzünk most Isabelle Navarre-Brown-tól, az "53 lehetõség arra, hogyan alkalmazhatjuk a noni levét jobb egészségünk érdekében" c. könyv írójától. Õ itt arról ír, milyen biorezonanciás és vegyi hatásai vannak a szervezetben a gyümölcs levének.
"A noni leve kétféleképpen mûködik a sejtek szintjén: egyrészt a rezgések, másrészt vegyi folyamatok által.
Elõször is rezgések szintjén mûködik. Ezek ugyanis könnyûszerrel bejutnak a sejtbe, hogy ott a hatalmas memóriatárból az adott sejt tulajdonképpeni céljához szükséges információt elõhívják. Ezután úgy mûködnek, mint egy nagyító tükör: ezeket az információkat továbbküldik a sejt minden részébe.
Most, hogy ez a sejt már emlékszik saját, egyedi feladatára, elkezdi kimosni magából az idegen, káros alkotórészeket: a baktériumokat, vírusokat, és így tovább. Ezt a folyamatot segítve, a sejt belsõ vegyi összetétele egyensúlyba kerül. A sejt ösztönzést kap arra, hogy felvegye a számára szükséges tápanyagokat. Ez az a pont, ahol a proxeronin mûködésbe lép - mûködését laborkísérletek bizonyítják.
A proxeronin az az elengedhetetlen nyersanyag, amelybõl a szervezet a xeronint készíti. A xeronin olyan alkaloida, amely megerõsíti, és módosítani is tudja az enzimek szerkezetét. Az enzimek pedig a szervezet minden folyamatában nagy szerepet kapnak: a növekedés, a táplálék felhasználása és a gyógyító folyamatok elképzelhetetlenek lennének nélkülük. A xeronin szerepe többek között az, hogy kitágítja az emésztõrendszer sejtjeinek pórusait, aminek következtében ezek a sejtek jobban fel tudják szívni a létfontosságú vitaminokat, ásványi anyagokat és aminosavakat.
Sok minden növelheti a szervezet xeronin-szükségletét: stressz, fizikai terhelés, sebesülés, megfázás, idegesség, gondok, harag és félelem. Mivel táplálékunk nem tartalmaz elég proxeronint, a sejteknél kimerültségi állapot jelentkezik. Ebbõl következõen az enzimek munkaképessége csökken, és sejtjeinknél mindenféle hiánymûködés lép fel. A legtöbb egészségügyi probléma erre a hiánymûködésre vezethetõ vissza, és a xeronin pótlásával kiküszöbölhetõ. Ezért lehetséges, hogy a noni leve, amely gazdag proxeroninban, annyi különbözõ betegséget képes gyógyítani.
Dr. Ralph Heinicke részletesen tanulmányozta a nonit - az õ kutatási eredményei is meggyõzõen támasztják alá ezt az állítást.
A noni levének biorezonanciás és vegyi hatásai egymást erõsítik. Az ember szájától kiindulva a testnek mindazon részein hat a rezgés, ahol a legnagyobb szükség van rá. Igen valószínû, hogy a xeronint, amely fõleg az emésztõrendszerben termelõdik, magukhoz vonzzák a szervezetnek azon részei, amelyekre különösen erõs hatással van a biorezonancia. Ezt a hatást még tovább erõsíthetjük, ha nem egyszerre isszuk meg a noni-lé napi adagját, hanem többszöri részletben, apró kortyonként fogyasztjuk. Ahogy a xeroninnak köszönhetõen egyre egészségesebbé válnak a sejtek, a rezgést is egyre tisztábban értelmezik, világosabban látják és végzik feladatukat - ebben rejlik az egyre javuló egészség titka."
Végül idézzük, amit Dr. Heinicke Kerry Asay-nek, a Morinda™ Inc. elnökének mondott egy interjúban: "Valamennyiõnknek szüksége van xeroninra - úgy vélem, errõl mindenkinek tudnia kell, és arról is, hogy miként juthat hozzá. Önnek megvan a tudása, megvannak az emberei és megvannak a legjobb lelõhelyei. Meg vagyok gyõzõdve róla, hogy óriási szolgálatot tehet az emberiségnek - nemcsak saját országának, hanem az egész világnak. Hadd kívánjak ehhez sok szerencsét."
Michael J.Sindelfingen
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
